Szenes Sándor : Befejezetlen múlt

Szenes Sándor : Befejezetlen múlt Katt rá a felnagyításhoz
Ár:
2.200 Ft

„Zsidó honfitársaink sorsáról önmagában véve is kevés közlemény jelent meg hazánkban, s még kevesebb, amely éppen a keresztény-zsidó viszonyt elemezte volna. Ezekben az interjúkban elsősorban nem azokról hallunk, akik halálba küldték a zsidókat, vagy akik végrehajtották ezeket a rendelkezéseket, azokról sem, akik haszonélvezői voltak a világtörténelem legnagyobb méretű népirtásának, hanem egyrészt felelős helyzetben lévő, magas rangú egyházi személyiségekről, akik késlekedtek időben felemelni szavukat, másrészt olyan egyházi személyekről, püspökökről is, és hívő keresztényekről, akik felsőbb segítség nélkül, kellő anyagi eszközök híján is megkísérelték a lehetetlent; mentették az embereket, méghozzá nem is eredmény nélkül” – írja a mű előszavában dr. Nyíri Tamás. A könyvben közölt beszélgetésekből egyebek mellett megismerhetjük az Auschwitz-jegyzőkönyv történetét is.

Leírás és Paraméterek

Kosár
0 árucikk
Top termékek
Segíthetünk?

06 1 7841047        

 06 20 2223789  

info@judaika.hu

Ezeket nézte meg: