Elie Wiesel : Egy meggyilkolt zsidó költő testamentuma

Elie Wiesel : Egy meggyilkolt zsidó költő testamentuma

Ár:
2.100 Ft

Testamentum formájában megírt regényt tart kezében az olvasó. Főhőse Paltiel Koszover zsidó költő. Első emléke ötéves korából egy pogrom, mikor Krasznográd zsidó negyedében a gyűlölet és szorongás helyén elszabadul az iszonyat. Következik az emigráció, a hagyományos zsidó neveléssel párhuzamosan a forradalmi eszmékkel való sorsdöntő találkozás, a remény, hogy tehet valamit a zsidóság polgári és emberi jogainak elismertetéséért. – Ez a remény űzi-hajtja hősünket az erőszak sújtotta Európán át. A fasizálódó Berlinben szilárdul meg politikai meggyőződése, ismeri meg a szerelmet, írja első verseit. Majd következik Párizs, aztán a spanyol polgárháború, végül visszatérés a szülőföldre, második száműzetése és halála földjére. A sztálini fajgyűlölet lecsap a zsidó értelmiségre: Koszovert több hónapos vallatás és kínzás után brutálisan kivégzik. 
Szívszorító, megrázó élmény ez a könyv mindenkinek, politikai meggyőződésétől, vallási, faji hovatartozásától függetlenül. A sztálinizmus embert próbáló, szövevényes manipulációiról, nyílt diktatúrájáról, antiszemitizmusáról ilyen mély emberismerettel írt társadalomrajzot talán még sosem olvashattunk. 
Azokat a szörnyűségeket, amelyekről már mindent tudni véltünk, mindenki mástól különböző, különleges, egyedi módon jeleníti meg. Valóban, Wiesel zseniális kísérletet tesz arra, hogy egy népcsoport sorsát egyénekre bontsa, emberarcúvá alakítsa.